Andrew Niccoltól többet vártam. Főleg azok után, hogy a Lopott időről úgy beszéltek, mint végre egy film, ami olyan, mint a Gattaca. Annyira azért nem olyan. Az alapötlet pedig egész jó, de kidolgozatlan. A hiányosságokat pedig azzal leplezik, hogy amit viszont tudunk, azt elmondják többször. A történet is hagy hiányérzetet bennünk. Sokszor nem tudni mi miért történik, a szereplők motivációi is sablonosak és felületesek. De a legnagyobb hibája a filmnek, tehát a rendezőnek, hogy bátortalan. Ebből egy nagyon sötét és nyomasztó filmet kellett volna csinálni, mint a Gattaca, de ehelyett egy tini-sci-fi szintű popcornmozi született. A párbeszédek néha fájdalmasan bugyuták, és a szorult helyzetek megoldásai is egyszerűek. Ahelyett, hogy elmélyülnék a filmben, folyton kérdéseket teszek fel magamnak. Miért lő? Miért megy arra? Miért nem csinálja ezt meg azt. Nem áll össze a kép.
A film pozitívuma a mindig fantasztikus Cillian Murphy mellett Justin Timberlake. Kihozta a szerepből, amit lehetett, és biztos vagyok benne, hogy többet is tudna, ha a rendező többet várna el. Már az Alpha dog-beli szerepével elhitette, hogy jól játszik, és nem okozott csalódást most sem. Amanda Seyfried idegesítően ostoba, miközben hiteltelenül tökös.
Összegezve tehát egy közepes mozit kaptunk, amiből túl sok van. Az idővel kapcsolatos poénokat tényleg a végtelenségig kimerítették, és van köztük jó is. Akciót ne várjunk sokat és akkor egész kellemes másfél órát tölthetünk el.
Még egy Gattacát kérünk inkább, az ilyen filmeket hagyjuk meg az Elrabolva című rettenet készítőinek. Nekik ez a színvonal már maga a mennyország lenne. De Andrew Niccolnak felejtő. Előzetes a képen!
